Az esküvői dekoráció és a menyasszonyi csokor
Az idei nyár beköszöntével az esküvői szezon is beindult, így szaporodnak az esküvői dekoráció összeállítására szóló igények. Sok pár az egybekelését tökéletessé szeretné tenni, és ehhez bizony az időjárás kegyeit sem árt keresni.
Tanácsaimmal szeretnék hozzájárulni azoknak akik várományosai e nagyszerű és reméljük egy életre szóló eseménynek.
Virágos szempontból lássuk hát, hogy mi is a teendő:
Az esküvői előkészületek határidőnaplójában 1 hónappal a házasságkötés időpontja előtt kell hogy szerepeljen az a bejegyzés, amikor ajánlatos felkeresni a virágkötőt. Már ekkor érdemes megrendelni a teljes esküvői dekoráció minden kellékét: a menyasszonyi csokrot, a kocsira illő virágdekorációt, a házasságkötő terembe esetleg a templomba illetve az esküvő utáni lakodalom helyszínéül szolgáló terem- és asztaldekorációt, a koszorúslányok csokrát, az eldobható csokrot, a vőlegény virágot, az örömszülők csokrait.
A fent említettek költségeit a házasulandók közösen állják, ez alól csak a menyasszonyi csokor képez kivételt, mert az kizárólagosan a vőlegény feladata. Ezt általában mindannyian tudják is. Talán azzal is tisztában vannak, hogy az összeállításnál ügyelni kell bizonyos formai követelményekre. Arra viszont kevesen gondolnak, hogy pusztán a virágok színének helyes megválasztásával előnyösen befolyásolhatják menyasszonyuk hangulatát. Aki valóban jól ismeri párját, biztosan jól dönt, ha az alábbiakat szem előtt tartja:
- A kék szín belső nyugalmat, tisztaságot és mélységet kölcsönöz a lelkünknek, gondolatainkat pedig pozitív irányba tereli (pl. hortenzia, harangvirág).
- A fehér, miután minden színárnyalatot magában hordoz, remekül oldja a gátlásokat, a feszültséget és rendet teremt a háborgó gondolatok között. Ezért különösen a szorongós, lámpalázas menyasszonyoknak ajánlott (pl. orchidea, margaréta).
- A napsugár fényére emlékeztető sárga nyugtatóan hat lelki és gondolkodási zavarok esetén (pl. rózsa, frézia).
- A vörös szín kimondottan élénkítő, pezsdítő hatású. Kifejezetten előnyös tehát azoknak az aráknak, akikre az esküvői előkészületek során különösen sok feladat hárul (pl. rózsa, gerbera).
Természetesen ha valaki romantikus, tarka csokrot szeretne, ott ezek a hatások összeadódnak és együttesen érvényesítik pozitív kisugárzásukat.
Persze az előbbiekhez mindig a menyasszony személyiségét, ruházatát, alkatát is érdemes figyelembe venni, és összhangot teremteni a virágok kiválasztásánál és megrendelésénél.
Kedves Vőlegények! Remélem sikerül a fentiek segítségével kedvesük részére a hozzá leginkább illő csokrot összeállíttatni és a virágokkal igazán sok örömet szerezni.
Mindazoknak személyes jókívánságomat küldöm, akik e jelentős esemény előtt állnak! Kívánom, hogy ezt a gyönörű eseményt az összeállított esküvői dekoráció is segítse feledhetetlenné tenni.
Üdvözlettel:
Csamangó Éva
Teljes esküvői dekoráció megrendelése Szegeden:
Telefon: 62/452-089 Mobil: 06-70/273-6849